Következő bejegyzésben ismét valami pink lesz. Most felszabom azokat a pink ruháimat amiket nem hordok, nem is tudom, hogy miért?! De majd megbarátkozom vele.

Mint ahogy azt ígértem, megírom Eszter nővérem esküvőjének történetét. Annyi mindenben akartam segédkezni, tényleg amit szóba hoztak, hogy még mit kell csinálni a készülődésben, rögtön jelentkeztem, hogy majd én! Persze, azért nem hagyták, de be kellett látnom, hogy nem is bírnám egyedül az egész esküvőt. Elégnek bizonyult a menyasszony haja, az ültetőkártyák, a hozzá tartozó nagy ülésrend táblája, illetve a torta. Igazából még a saját ruhámat is meg kellett varrnom, szóval az esküvő napjára rettenetesen kimerültem.
A tortát előző nap sütöttem, hajnali kettőig díszítettem, rózsákat sodortam fehér csokiból és cukormasszából.


  3 emeletes lett, az alsó rész egy feketeerdő jellegű, középen gesztenyekrémes, felül pedig egy kicsi marcipános torta csücsült. Nehezen oldottam meg a szállítást, külön dobozokba tettem az emeleteket és a díszeket is. Ott helyben raktam egymásra. Pár szál élő virággal is akartam díszíteni, rózsabimbókkal. De sajnos elfelejtettek nekem félre tenni, úgyhogy amikor eljött a torta ideje, akkor az asztali dekorációból csíptem le egy pár szálat. Tominak mondtam, hogy takarjon el, nehogy azt gondolják, hogy lopom a virágokat! Csak a vőlegény szülei vettek észre szerintem, de kínosan visszamosolyogtam rájuk vállat vonva. Remélem nem gondolják majd, hogy az újdonsült, drága menyük húga kleptomániás kicsit. Meg kell hogy mondjam, hogy tényleg nem sűrűn csinálok ilyet! Csak egyszer kétszer fordult elő, hogy például húsvétra nem volt a tojásfámhoz füvem, és a parkból, éjszaka kutyasétáltatás közben ástam magamnak egy kis szelet gyepet. Na meg azt is megemlíthetem, -a hosszú listám sorai közt szerepel-, amikor koszorút akartam fonni, de nem volt miből. Szintén a parkból nyestem magamnak vesszőt. Azt hiszem itt ki is merül súlyos kleptomániám. Tudom, ezzel már kezdeni kellene valamit, de térjünk vissza az esküvőre! :)

A menyasszony hajaKérem szépen, az úgy volt, hogy 2-3 héttel az esküvő előtt elkezdtünk hajakat, kontyokat próbálni. Eszti hozott képet és én meg igyekeztem legjobb tudásom szerint prezentálni a frizurákat. A reakció a következő volt: Hú ez nagyon jó, szuper ez jó lesz. Feri? Hogy tetszik? Feri: Nagyon szép, ez lesz az igazi.




 Következő héten ismét jöttek, mert nem volt jó mégsem, ja és egyébként sem kontyot szeretne, mert az nem áll jól neki.
Hmmm, ahham. oké...
Próbáltunk egy leengedett verziót is ahol egy hajpántot fontam a hajából. (Ami a hozott képen is úgy volt szerintem.) Reakció: Wáo, de jó, ez jó lesz! Feri: Igen, tényleg, ez a legszebb eddig!
Én pedig szárnyaltam a boldogságtól, hogy tetszik nekik.
Következő nap felhív a drágám, hogy s.o.s. festeni kell a haját, mert egy fodrász elrontotta. Konkrétan citromsárga az egész! Esztinek ombrés haja volt sötétszőkéből ment át a legvilágosabb szőkéig. A tövét már egyáltalán nem is festette, saját színe volt. Azért küzd már évek óta  hogy lenőjön. Most sárga az egész! PFFF.

 
Szóval azt is ki kellett javítani, közben még a saját ruhámmal is muszáj haladnom. Persze alig volt rá időm. Nem baj, kijavítottuk a haját. Végül a ruhám is kész lett, az ültető kártyák is, az ülésrend nagy táblája is, de még a torta is. Eljött végre a nagy nap.


2015.04.25.

Szombat reggel (miután hajnali kettőig tortát dekoráltam), nyolcra értem jött az örömapa és kisebbik fia, hogy elvigyenek a készülődés helyszínére. Esztiék házában gyűltünk össze, ahol a jegyespár, az örömapa, örömanya, sógor, sógornők, fotósok, sminkes várt. Azzal kezdte Eszter, hogy máshogy lesz a haj, mint ahogy azt kigondoltuk. De kezdjük el besütni, aztán majd beállítjuk. Eszter ült, én hátul sütöttem a haját, a sminkes pedig elöl festette az arcát. Közben az egyik kedvenc előadómat hallgattuk, Perry Como.t, mert az olyan megnyugtató. Mutatja a képet a leendő hajról, és mit látok?! A legutóbbi képet, amit már megcsináltam neki, a fonottat. Azt mondja, hogy Ő ezt akarja, nem pedig amit én csináltam! Azt hittem ott kapok idegbajt. A fotósok, és mindenki előtt elkezdtünk, -csak úgymond testvérekhez méltón- veszekedni. Vajon kinek van igaza, és hogy az nem úgy van és amit én csináltam az olyan Kati stílusú, ő pedig nem akar olyat. Bocsánat, azt hittem, hogy minden fodrász ott hagyja egy kicsit a saját stílusát egy frizurában, de persze a menyasszonynak van mindig igaza. Ezt többen is hangoztatták körülöttem.



Végül úgy csináltam, ahogyan értelmeztem, hogy szeretné, és még beletűztem egy virágdíszt.
Azt hittem idegösszeomlást kapok miután elmentek fényképezkedni. Azt éreztem, hogy csalódtak bennem, és kudarcot vallottam. Napközben aggódtam a torta miatt, hogy vajon elég lesz-e, lehet sütnöm kellett volna még valamit.
Anyu volt a továbbiakban a sofőröm, átjöttünk hozzánk. Nem tudom mostanra már, hogy hányszor sírtam el magam aznap, de biztosan a kimerültség miatt, meg az a sok stressz... Marcell hullámot szerettem volna csinálni magamnak, de arra sem volt időm a sok kiborulástól. Az esküvő előtt az étterembe kellett vinni a tortát, ami a város másik végén van. Persze már felöltözve mentem oda, nehogy elkéssünk a polgáriról.


 Természetesen sikerült késve érkeznem az eseményre, amin én lettem volna az egyik tanú. Nem én voltam a tanú. Utána az étterembe, nekem kellett volna elsőnek odaérni, hogy még elrendezzem a dekorációt, ha esetleg nem lenne rendben. Azt hiszem utolsó előtti lettem. A fotósok utánunk fél órával értek oda. Nem tudom miért, de pont aznapra rendeztek egy biciklis felvonulást, futóversenyt és rendőrnapot a főváros különböző pontjain. Mindenhol belebotlottunk valamibe.
>SÍRÁS-BŐGÉS-FOGCSIKORGATÁS<
Egész nap nem ettem semmit, olyan ingerült voltam. Komolyan mondom, a saját esküvőmön tizedrészt voltam csak ideges. Ez nem is az én esküvőm! Na jó, bólét ide! Mikor ér véget ez a borzalmas nap?! Hamarosan. Innentől már nem volt gáz, sokat táncoltam, még a vőlegénnyel is! Tomi innentől érezte borzalmasnak az estét. Miért kell neki is táncolnia?! Főleg attól borult ki, hogy mikor ketten ráztuk, akkor én elvileg ott hagytam, hogy szólózhassak... Mih?! Ő neki is azt kellett volna csinálnia, akkor nem lett volna baja! :D
Készítettem egy "vendégkönyvet" is, amire mindenkinek rá kellett pecsételnie az ujját, aki jelen volt.


Játékot is vezettem, aminek nagyon örültek. Impróztam. A tortának is nagy sikere volt. Elvileg elég volt, szép volt, bár nekem még mindig vannak kételyeim. Ami fura, hogy másnap is kutyául éreztem magam, amiért nem teljesítettem 120%-ot. Talán most egy ideig nem vállalok lagzikat. Egy ideig. Ha sikerül klónoznom magam, akkor csinálok egy multifunkcionális üzletet, ahol esküvőszervezés, fodrászat, fotózás, torta rendelés, divattervezés egyaránt elérhető lesz egy emberen keresztül, illetve a klónjaimon. Akkor keressetek meg ismét ilyen problémákkal, mint amilyen egy esküvő is. Köszönöm. Sajnálom, hogy ilyen hosszú lett, de egészben ki kellett adnom magamból ezt a sztorit.

Tényleg nagyon rég írtam ide.
Sajnos (vagy éppen nem is olyan sajnos) nagyon sok dolgom volt az elmúlt hónapban, egy esküvőre kellett besegítsek, ami szinte minden időmet lefoglalta. Hamarosan erről is írok részletesebben, hiszen egyik nővéremnek volt esküvője és sok mindenben kérte a segítségemet. Dekoráció-haj-torta ügyben is.
Aztán lesz még divat irányban is bejegyzés, magamnak varrtam ismét, méghozzá az Ő esküvőjére. Sőt most jut eszembe, hogy még januárban meg akartam osztani veletek édesapám születésnapját is (nagyon elmaradtam mindennel, tudom!), akkor ünnepelte az ötvenediket.
Sokat hajaztam mostanában, pedig tényleg nem sok időm van. Szóval történés az volt, van, lesz. Csak már meg kellene írni. Remélem a héten lesz rá időm is. Közben sportolunk, edzünk, futunk. Zajlik az élet!
Addig is remélem, idén nem találnak meg a cserebogarak! Ez az egyik ok, amiért nem a május lesz a kedvenc hónapom.
Továbbiakban is sok sikert kívánok az érettségizőknek! :)


Ezt a Margitszigeten fotóztam futás közben. Azt hiszem tulipánfának hívják. Nagyon gyönyörű! :)