Mint azt tudjátok, sajnos nem vagyok az a tip-top rendes lány, viszont nagyon szeretek rendszerezni! Kitalálni hogy mi hova illik és persze leginkább azt szeretem, ha én készíthetem el a tárolókat saját kezüleg.
A minap a munkában is épp hasonló zsebes tárolót terveztünk, csak az baba szobába, kiságyra ráköthető verzió. Na mindegy, innen jött az ötlet, hogy ez nekem is jó lehet, kanapéra felfüggesztve multimédiás tárolónak. Már régóta gondolkodtam, hogy kellene, de most jött el a végső elhatározás.
Szóval, amit el akartam rejteni, - mert mindig elöl van és sehol sincs jó helye - az a távirányító (szerencsére csak egy van belőle), számítógépes játékokhoz kontrollerek, a fényképezőgép töltője, kártyaolvasó.
Már csak fel kellett varrni a zsebeket, aztán körbe rávarrtam a ferdepántot. Én persze kidíszítettem még néhány aranyos rajzzal, ami utal arra, hogy mi hova kerül. :)
ÉS KÉSZ! :)
Pinterest-en is találtam pár megoldást erre a témára: