Nálunk a Karácsony (amikor még lány voltam, nem pedig asszony) legalább egy egész hónap volt! Imádom a Karácsonyt és mindig úgy gondoltam, hogy tökéletesnek kell lennie. -Megjegyzem ez időszakomban nem dolgoztam, talán csak iskolába kellett járjak, de nem valami megerőltető módon.- Szóval nagyon vártam a decembert, már jó előre elkészítettem az adventi kalendáriumot, adventi koszorút, sok receptet elolvastam és kipróbáltam, hogy minden tökéletes legyen! 
Bár míg én ennyire készültem az ünnepekre, a családom többi tagja csak a fejét fogta, hogy miért kell úgy kinézzen a lakás, mintha egy pláza dekorációját kértem volna kölcsön?! Minden esetre ez az időszakom egy jó 3-4 éve volt, ugyanis azóta már dolgozom és nem sok időm van úgynevezett "porfogókra" és készülődésre. De azért igyekszem mindig valami fajta hagyományőrző, szívmelengető tevékenységet végezni, mint például a hagyományos mézeskalács sütés. Ezt a tradíciót egyik barátnőmmel kezdtük el még gimiben, annak is már legalább 7 éve :) Igaz, nem tudunk mindig együtt sütni, de mindig megbeszéljük, hogy sütünk, és azért gondolunk egymásra. 
Idén nálam egy hétig tartott a mézesek megsütése, mert majdnem minden második nap sütöttem, a következő nap pedig díszítettem. Hiszen a díszítés nélkül mit sem érnek ezek a finom kekszek! A nagy mennyiség pedig azért fontos, mert majdnem mindenhová viszek ilyenkor belőle. Természetesen, ha nem is mondják, hogy vigyek, attól még elvárják a szívük mélyén, hogy lepjem meg őket egy kis harapnivalóval. :) Még az a szerencse, hogy szeretek sütni!
Idén a legtöbb ajándékot kézzel készítettem, mivel azt vettem észre a családon, hogy ha veszek valamit, annak én jobban örülök, mint az ajándékozott. De ha én csináltam, azt imádják! Úgy hogy a legtöbb ember idén sálat kapott, és -bocsánat a kifejezésért, de ezt direkt így hívják- Hóember kakit (majd megértitek). Persze volt névre szóló bögre, mézeskalács tál, mézeskalács csomag, kávé különlegességek, pompon angyalka, hópehely dísz is.
Természetesen most is a tökéletességre törekedtem, de hogy Kinga sógornőm szavaival éljek: -Ez így tökéletes, ahogy van, ennél többet nem tudsz hozzárakni.- És milyen igaza van! Nem kell belehalni a Karácsonyba! :)
Most, hogy ennyit írtam, jöjjön egy pár kép is, az alján lesz egy pár recept is! :)

 Ez volt a tavalyi adventi "koszorúm" díszes mécsestartók 1-2-3-4 számozással


 Ajtódísz popcorn füzérrel és mézeskaláccsal díszítve: Merry Christmas!

 Ezek a fehér díszek, csillagok, szódabikarbónás gyurmából készültek.

 Textil díszt is csináltam pelenkaöltéssel.

A többi kép valamennyi ajándékról:

 Pompon angyalka, aminek gomb a glóriája és csipke a szárnya.

 Kolléganőim bögréi sülnek, hogy fixáljam a porcelánfestéket.

 Egy kis csíny, hogy legyen nevetés :) Szerencsére senki sem vette rossz néven :)


 Mézeskalácsból hópehely, amit összelapított szívószállal szaggattam ki.

 Mézeskalács díszítés.

 Szódabikarbóna-liszt-víz keverékéből készült dísz, ami nagyon szépen csillámlik, mint az igazi hó! :) Ismét szívószál szaggatós módszerrel készült.

 Infinity körsál, amit a kézfejemmel kötöttem ITT egy videó róla, hogy is kell.

Így kell hordani :)

És mint ígértem, a végére jöjjön egy pár recept amiből dolgoztam:

Mézeskalács:
Sajnos nem emlékszem pontosan, hogy honnan volt a recept, a facebookon láttam valaki ezt sütötte.
  • 9 ek. kristálycukor
  • 2 egész tojás + 2db sárgája
  • mézeskalács fűszerkeverék( én saját ízlés szerint kevertem ki fahéj-szegfűszeg-gyömbér felhasználásával)
  • 7dkg zsír
  • 7dkg vaj/margarin
  • 2 ek. tejföl
  • 9 ek. méz
  • 1 ek. szódabikarbóna
  • 60 dkg liszt
 A cukrot, a tojásokat, mézeskalács fűszerkeveréket, zsírt, vajat és a tejfölt összekavarom.
A szódabikarbónát a mézzel felforralom, majd a masszába belerakom a lisztet, és szépen kidolgozom. 4-5 órára (én egy éjszakán át hagytam) betesszük pihenni a hűtőbe, majd lisztezett deszkán kiszaggatjuk.
Előmelegített sütőben kb 160-180°C-on 8-10 perc alatt világosra sütöm. 
Díszítéshez:
1 tojásfehérjét habbá verek, majd fokozatosan hozzászitálok porcukrot, amíg elég sűrű lesz. Pár csepp citromlevet is hozzáadok, hogy fényes legyen.

Minden évben kipróbálok egy receptet, de azt kell, hogy mondjam, hogy eddig ez vált be leginkább, ez volt azonnal puha mézeskalács! Szerintem megtartom ezt a receptet jövőre is! :)


Szódabikarbóna gyurma

  • 2 egység szódabikarbóna
  • 1 egység keményítő (minél fehérebb annál jobb, de én lisztet használtam és azzal is teljesen működött)
  • 1+1/4 egység víz
Vizet felmelegítjük, szódabikarbónát elkeverjük, majd folyamatos keverés mellett hozzáadjuk a keményítőt. Vigyázni kell, mert nagyon hamar összeáll, nehéz keverni! Ha összeállt akkor gyorsan kikanalazzuk egy folpackra, és eltesszük hűlni. Vigyázat mert forró! Egy-két óra múltán kinyújthatjuk lisztezett deszkán és kiszaggathatjuk, ahogy jól esik. Levegőn száradó gyurma, nem kell sütni.


Azt hiszem, hogy ennyi fért bele a karácsonyi részbe, idén mindennap voltunk valamerre, nem igazán kellett főzzek kivételesen. Azelőtt pedig mi vártuk a családot, barátokat, akkor mindennap főztem. Kemény volt, de azért legalább megcsillogtathattam főzőtudományomat is, aminek persze senki sem tudott ellenállni! Jövőre talán megint mi várjuk a vendégsereget, de addig még sok víz lefolyik a Dunán.
Búcsúzásképp még egy kép:

Harcsapaprikás túrós csuszával :)